Meghökkentő történetek: A sárkánylovas utolsó röpte
Mint tudjátok, a juppadeviket nagy íróként tartják számon. De a különböző fajok tanulmányozása mellett van, hogy mások történetét örökítik. Én utam során ebbe a furcsa párosba botlottam, és úgy gondoltam, hogy még ha tanulságként is, de megérdemelik a tintát és a papirost.
A hangos kiáltozás felverte az erdő szent békéjét. A hangok egy nőtől jöttek, egy embertől, aki éppen sárkányát teremtette le, példátlan módon. A hüllő csak prüszkölt, morgott és szemmel láthatóan gondolatban felelgetett.
- Kinek képzeled te magad!? Te nekem nem parancsolsz! - ordította a lovas.
- Nem tudod, mibe vágtad a fejszéd. A választottad egy rossz ember! Nem illik hozzád, te jobbat érdemelsz - válaszolta némán a másik. Gyönyörű egyed volt, le sem tagadhatná, hogy hazája a Hatalmasok erdeje, ahol a fák valóban az égig érnek, törzsük pedig olyan vastag, mint egy-egy kisebb falu. Az innen érkezett sárkányok formája nem robusztus, hanem izmos és áramvonalas. A pikkelyük általában zöldes árnyalatokat mutat, mint ahogy az övé is.
- Mikor lettél te mestere a szerelemnek? Nem érdekel, ha rossz ember, akkor is szeretem, és te ebbe nem szólhatsz bele! - a nő fogta magát és elrohant.
- Várj! Ne menj el!
- Hagyjál békén! Többé nem létezel a számomra - a lovas elemi mágiájával sziklaburkolattal vonta be sárkánya lábát, hogy az ne követhesse. A közös és ősi mágiát saját sárkánya ellen fordította.
- Lillia! - a pikkelyes ragadozó hosszan és keservesen felordított. Ebben a pillanatban hasadhatott meg a szíve.
A nap már rég leszállt az égről, de a fogoly még most sem tudott megszabadulni a bilincsektől. Lábizmai már remegtek a sok erőlködéstől és attól, hogy oly sok óráig még csak le sem ülhetett. Ekkor lépések hallatszottak a távolból. A sárkány morogni kezdett, de mikor megpillantotta a közeledő alakot, minden aggodalma szerte foszlott, és szeméből nagy meglepettség tükröződött.
- Szép estét! - mondta az idegen, majd a sziklabilincsekre vetett egy pillantást. Hangja egy kissé mély volt, de egyértelműen nőtől származott.
- Jól elbánt veled a lovasod. Ezek nem akármilyen kövek...Gokram mágikus sziklái...
- Olyat mondj, amit nem tudok. - a fogoly lehajtotta fejét.
- Ó, nem kételkedtem abban, hogy nem ismernéd ezt a fajta mágiát – felelte. Érdekesen festett: nagyon magasra nőtt, majd' kétszer akkora volt, mint egy ember. Fából készült, mágikus maszkot viselt, aminek kerek szemei kéken ragyogtak még így, sötétedés után is. Az álarchoz kapcsolódva hátulról ősz szőrme omlott a vállára.
- Te hallod amit mondok? - a hüllő felkapta a fejét.
- Ó, milyen illetlen vagyok...a nevem Alamaise, a juppadevi fajból. Hallak igen, de hogy hogyan az maradjon az én titkom. Segítek neked, egy feltétellel.
- Mi lészen az?
- Ha elmeséled nekem az iménti incidens előzményeit, szépen az elejétől. Tudod, nekem szenvedélyem a...
- Nem! - vágta rá kategorikusan.
- Ha nem segítek egy hétig itt fogsz sasolni, amíg nem gyengül a mágia.
- Nincs időm ilyesmire! Engedj utamra, mint látod elég sürgős - a sárkány ismét erőlködni kezdett, de a szikla meg se moccant.
-Ha most utánamész, annak csak súlyosabb következményei lehetnek. Két nap, csupán ennyit kérek.
A fogoly remekül látott sötétben is. Feltűnt neki, hogy ennek a furcsa alaknak a bőre teljesen zöld.
- Mi? Miféle két nap? - a kapálózás egy időre abbamaradt.
- Míg elmeséled. Utána tanácsokkal is ellátnálak. Higgadj le és gondold át - a juppadevi leült a földre és csak meredt a hüllőre, különös álarca mögül. Egy rövid gondolkodás után a sárkány beleegyezett az alkuba.
- Hát ez igazán remek! Jól döntöttél...hogy is hívnak? Jah, igen! Ha akarod megváltoztatom a neveket a leírásban...
- Ne! Nem kell. Maradjon csak így. A nevem Yoerek. A lovasom neve pedig... - a legyőzhetetlennek tűnő órásnak itt elcsuklott a hangja – Lillia.
- Szavadon foglak, barátom. - Alamaise felemelte a botját, elsuttogott egy varázsigét, és a szikla, akár az üveg, darabokra tört, majd teljesen eltűnt – Javaslom keressünk nyugodtabb helyet - a juppadevi odalépett a pikkelyeshez, megérintette, majd egy zöld villanás után mindkettőjüknek nyoma veszett.
- Hol vagyunk? - Yoerek illetődve nézett körül a házban. Kunyhó létére kényelmesen elfért benne. A kandallóban tűz égett, a fal olyan volt, mintha egy fa odvában lennének, mivelhogy ott is voltak. A hangulat kellemes volt, otthonos és meghitt.
- Üdv nálam! Itt aztán senki nem fog zavarni. - Alamaise leült a földre, ölébe papirost és tollat vett, majd érdek feszülten figyelte mesemondóját.
- Nos, akkor, ahogy kérted, kezdem a legelején.
A Hatalmasok erdeje éppen a tavasz színeiben pompázott. Ilyenkor van a sárkányok párzási ideje is. A fül megtelik ezen egyedek csodálatos énekhangjával, amivel örökül választott párjaikat hívják. Gyönyörű, és egyben aggodalommal teli időszak ez, hiszen a sárkánytojás nem csak szüleik számára érték, hanem a kifejezetten erre az időszakra idelopakodó tolvajoknak is. A szülők maximum két tojást raknak le, de nem ritka, hogy egy-egy évben a tojások akár negyedét is elrabolják. A kikelt bébik sokszor lesznek a sárkánylovasok hű hátasai, ha túlélik az oda vezető, rögös utat.
Így volt ez idén is. A monumentális fák alatt táborok verődtek, mágiával elrejtett sátrakkal. Mikor a szülők letették a tojásokat, elkezdődött a hajsza. Megannyi varázshasználó könnyedén szállt fel a magas fákra, s csenték el az éj leple alatt a kincset érő zsákmányt. Lillia is éppen ezzel foglalatoskodott, de amikor hozzáért az egyikhez, az egyből megrepedt, s lakója vadul próbált a lányhoz férkőzni, de az annyira megijedt, hogy felveri a szüleit, hogy gondolkodás nélkül belevágta egy zsákba a kicsit és már indult is le.
- Hogy lehet ez? Hiszen még csak három napos! - bosszankodott magában a tolvaj. Saját sátrához érve letette a zsákot a földre, amiből bicegve egy apró, zöld gyík vánszorgott elő, prüsszögve és igen jókedvűen.
- Yoerek! - mondta ki suttogva, mégis erőteljesen a lány. Yoerek az ő nyelvükön annyit tesz, nyughatatlan. Végül aztán ez a jelző rá is ragadt, mint a saját neve.
Később a tolvajból sárkánylovas lett, aki elhatározta, hogy ami adatott neki, azt a kalandok keresésére használja fel. Yoerek örömmel segített neki, rengeteg legendás helyet fosztottak ki, mesébe illő szörnyetegeket öltek és mindketten meg voltak elégedve kalandos életükkel. Megfogadták, hogy örökre együtt maradnak. De elmúlt a bohókás gyermekkor. Lillia is felnőtt, akár a többiek. Érett, huszonhárom éves nő vált belőle, és csakhamar belehabarodott egy helyi rossz fiúba, Jerzeibe.
- Szökj meg velem! Együtt boldogok leszünk! - mondta neki a fiú, de a lány tudta, hogy nem lehet, hiszen ott volt neki a sárkánya.
- Nem lehet. Szeretlek, Jerzei, de nem lehet.
- Mégis miért nem? Közös erővel gazdagok lehetnénk! Nézd, szereztem egy térképet, ami Pas sírjához vezet! Az a hely egy kincses barlang! A te mágiáddal és az én erőmmel...
- Sajnálom, nem... - Lillia bizonytalanul tett egy lépést hátra, mire a fiú ingerülten megragadta, és szinte már kényszerítette, hogy vele menjen. Yoereknek sem kellett több, ott termett és hangos üvöltéssel figyelmeztette a gazfickót, hogy akit gyengének hitt, nincs egyedül.
- Mi a... - Jerzei maga elé vonta „szerelmét”, hogy élő pajzsként használva magát mentse. A sárkány éppen felé nyúlt volna.
- Ne! Ne bántsd! - Hiába volt nyilvánvaló, hogy a fiú kihasználja, a lány mégsem akarta őt elengedni. A csalónak se kellett több, nyomban futásnak eredt, de Lillia megakadályozta, hogy hátasa utána iramodjon. Yoerek engedett neki és futni hagyta.
- Miért nem mondtad el neki, hogy lovas vagy!? - a hüllő elég bosszúsnak látszott.
- Nem tehettem...szóba se állt volna velem.
- Hazudtál neki rólam...mond, szégyellsz engem?
- Nem...én soha! Ne haragudj rám...ezentúl...ezentúl nem titkolom el...megbocsájtasz? - Lillia úgy tekintett fel a hüllőre, hogy az nem tudott neki nem megbocsájtani. Nagyon szerették egymást.
Telt-múlt az idő, és a lány ismét szerelmes lett. Ezúttal egy Horvash nevű egyénbe. A férfi nagy szerencsejátékos hírében állt, de senki sem tudta, hogy nyeri sorra a kockajátékokat...
- Horvash, bemutatom neked Yoereket, a sárkányomat. Yoerek, ő itt Horvash. - Lillia nagyon lelkes volt. Szerelmének nem volt kifogása az ellen, hogy sárkánylovas. Igyekezett az esetleges vetélytárs bizalmába férkőzni.
- Szép estét, barátom! - hajolt meg nyájasan. Yoerek csak biccentett, majd gyanakvó és méregető pillantásokat vetett rá, ami Lillia lelkesedését hamar derékba törte.
- Ne is figyelj rá, majd megbékél veled. Ülj le!
A tábortűz barátságosan táncolt a sötétben. A hüllő is letelepedett mellé, pikkelyein megannyi lángnyelv tükröződött vissza. Ám szemei folyton csak Horvest fürkészték.
Az este eléggé nehezen telt, ugyanis Yoerek elég nyilvánvalóan közölte a jövevénnyel, hogy nem kívánja elviselni. Bökdöste, morgolódott és ahol lehetett, keresztbe tett neki. A vacsora végén a férfi szabályszerűen elmenekült a helyszínről.
- Miért csinálod ezt!? Most...most elhoztam, bemutattam...mindent elkövettem! Tönkretetted az estét és elüldözted azt, akit szeretek!
- De ez szerencsejátékos...mit vársz tőle? Biztos megélhetést? Családot?
- Csak szerelmet! - fakadt ki Lillia, majd elszaladt. Yoerek utána ment, hosszas győzködés és hangos veszekedés után a lány megnyugodott és többé nem kereste a csaló férfit.
Ám, de ez a köztes időszak is elmúlt, jött a tavasz és vele együtt egy újabb szerelem. Egy feltörekvő zsoldoskatona Copehr főmágus seregéből, név szerint Upat. Sikeres és gazdag ember, akivel egy tavernában ismerkedett meg Lillia. Nem hogy nem ellenezte a lány sárkányhoz fűződő kapcsolatát, hanem egyenesen meg akarta ismerni Yoereket. Elmondása szerint rajong ezekért a Hatalmas erdei hüllőkért.
A lány olyan szerelmes volt, mint eddig még soha sem. Úgy tűnt, a férfi is szereti őt. Ezen még Yoerek ellenséges viselkedése sem változtatott. A hüllő megijedt, hogy esetleg Upat és lovasa között elmélyül a kapcsolat és...
- És? Ne merd itt abbahagyni, olyan izgalmas! - szegte fel hirtelen a fejét Alamaise.
- Sajnálom. Nehéz erről beszélni... - a sárkány korántsem volt olyan izgatott, mint a juppadevi.
- Ha kiírod magadból, úgy sokkal könnyebb. Ez esetben írok én helyetted.
- Félek. - mondta ki némán a hüllő.
- Tudom, hogy ez eléggé sorsfordító sárkány és lovasa életében, de el kell fogadnod...
- Félreértesz. Nem attól félek. Illetve attól is, de...
- Hát akkor? - Alamaise úgy érezte, nem akármilyen történet előzményét írt le az imént. Yoerek habozott, nem merte elmondani azt, ami a szívére annyi éven át nehezedett, akár a lábaira Gokram mágikus sziklái nem rég az erdőben...
- Szeretem.
Alamaise megpiszkálta a fülét, és elsőre nem is reagált semmit.
- Hogy mondod kérlek? A szőrmémtől nem értettem.
- Szerelmes vagyok Lilliába. - A juppadevi erre elhajította a tollát.
- H-hogy érted azt, hogy...azt, amit az előbb mondtál!?
- Látod...nem mondhatom el senkinek, különben...különben elveszítem őt. - a sárkány nagyon szégyellte érzelmeit, és egészen idáig senkinek sem beszélt róluk. Most is a fal felé fordította fejét, takarva az arcát.
- Óvja ép elmém Ég Atya és Föld Anya! Hát ez...hát ez...példátlan! És mihez kezdesz most? Ha nem cselekszel, hozzámegy Upathoz!
- Abba belehalnék...én...akkor én elmegyek innen. - Alamaise közben próbálta a bús mamlaszt felrázni a sarokból.
- Térj észhez! El kell mondanod neki.
- És mit gondolsz mi lesz? Hogy majd a karjaimba omlik? Egy sárkány...mancsaiba? -Yoerek otromba, pikkelyes ujjaira pillantott - Pff, ezt te sem gondolhatod komolyan.
- Lehetsz ember! Van...van rá mód - a juppadevi a tekercseihez ugrott és szorgosan keresgélni kezdett, miközben a hüllő szemében a remény halvány szikrái kezdek el csillogni.
- Te még mindig itt vagy!? Menj, majd megtalállak, ha meglesz a tekercs – odalépett hozzá és ismét megérintette, mire az villódzó zöld fények közepette oda teleportálódott, ahol rátalált az idegen.
Yoerek nem vesztegette idejét, azonnal a lovasa nyomába eredt. Már pirkadt, de valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy két napot mesélt Alamaise házában. Lilliát a szokott helyen találta, közös, titkos barlangjukban egy hegy lábánál.
- Yoerek! Már nagyon aggódtam érted! Hol voltál eddig? Kerestelek. Én...én...sajnálom, nem tudom, mi ütött belém... - a lány láthatóan nagyon bánatos volt, mivel felismerte tette súlyosságát.
- Megbocsájtok, Lillia – a sárkány hangja kedves volt és nyugodt, ami ebben a helyzetekben elég szokatlan.
- Valóban? Még csak nem is szidsz meg?
- Nem. Igazából mondani szeretnék valamit.
Majd elmesélte neki is, amit a juppadevinek, aki ezekben a pillanatokban is hallgatózott a barlang bejáratánál, és bőszen jegyzetelt.
Viszont a lovast láthatóan sokkolta a hír. Legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy Yoerek viselkedésének ez volt az oka. A hirtelen jött vallomás annyira ránehezedett elméjére, hogy egyszerűen elrohant. A hüllő igyekezett az elméjén keresztül üzenni neki, elmondta, hogy emberként szeretné folytatni életét, de nem jött válasz. A lány teljesen kizárta őt. Ekkor mutatkozott meg Alamaise.
- Hagyd, had menjen. Ehhez idő kell. Na, de úgy tudom, van itt egy sárkány, aki ember akar lenni - szólt, és elővette a tekercset.
- Igen! Igen, a varázslat. Szerinted használhat? - Úgy tűnt, Yoerek kezdett visszatántorodni az ötlettől, amikor meglátta a vastag papírt, teleírva mindenféle különös betűvel.
Az elmeséltek alapján Lilliának nem is lehetne jobb választása. Maradj egy helyben – utasította Alamaise és körülsétálva kört rajzolt köré mutatóujjával. Szétnyitva a papirost elkezdte a ráolvasást mormolni, érthetően és félhangosan, mire a felrajzolt szegélyekből zöld villanások csaptak fel, amik azonnal a sárkány bőrére tapadtak. Az erős bőrpáncél több helyen is felhasadt, mire Yoerek felordított és összecsuklott. A juppadevi nem hagyta abba, csak még hangosabban kántált. Felgyorsultak az események és a pikkelyes többé már nem is volt pikkelyes. A levedlett bőr alól egy igen jóképű fiatal férfi bukkant elő. Izmos volt és karcsú, hosszúra nőtt barna hajat viselt. Szeme szintén gesztenyebarna árnyalatokban pompázott.
- Na, hogy festek?
- Pucéran – felelte neki a juppadevi és odanyújtott neki egy pár ruhadarabot, amit előre bekészített.
- Semmi egyéb? Jóképű vagyok? Tetszeni fogok neki? Ügye nincs eldeformálódva semmim se? - a kérdések csak úgy áradtak Yoerekből.
- Nyugodj meg! Úgy gondolom átlagon felül teljesítettem magam, ugyanis te lettél eddig a legszebb humanoid, akit valaha formáltam. – Alamaise egy mágikus tükör segítségével megmutatta a testet neki is. Az embert szemmel láthatóan teljesen lenyűgözte, amit lát.
- Most, hogy ez is megvan mehetünk megkeresni a lányt. - A zöld mágus előre indult, Yoerek pedig utána.
Lillia nyomait követve egy erdőn át sétáltak. Az újdonsült ember nagyon izgatott volt, folyton csak a közös jövőjükről áradozott, és hogy hajdani lovasa biztosan nagyon oda lesz érte, ha meglátja. Közben Alamaise is tett néhány megjegyzést, hogy talán lassabban kellene haladni, hiszen helyzetük gyökeresen megváltozott, persze ezt aligha vette figyelembe a másik sűrű mondandója közepette. Egyszer csak Yoerek felordított.
- Mi baj? Mi történt? - A juppadevi nem értette a dolgot, hiszen ezt a varázslatát nem először csinálta és eddig sosem volt baj vele. Társa üvöltött és véresre kaparta bőrét, pár pillanattal később pedig visszaváltozott sárkánnyá és úgy verte magát a földhöz. Alamaise kétségbeesetten próbált segíteni neki, de még csak a közelébe se tudott férkőzni a vadul rángatózó hüllőnek. Oly hosszúnak tűnt, de valójában egy pillanat alatt történt az egész, és Yoerek lelke egy utolsó, vérfagyasztó sárkánysikollyal távozott testéből. A varázsló letérdelt mellé.
- Ősi mágia...méghozzá egy ősi boszorkány mágia. Viszlát barátom! - dühösen kelt fel a tetem mellől és kifürkészve, hogy honnan használhatták a varázslatot, odateleportálta magát.
Koránt sem volt meglepve, ugyanis egy sötét elf boszorkánnyal találta szemben magát. Hamar lefegyverezte, mágiával megkötözte, amikor a földön felfedezte Lillia holtestét.
- Mit akarsz, te óriás ogre!? - A támadás teljesen váratlanul érte boszit.
- Nem vagyok ogre. De nem is azért jöttem, hogy elmondjam neked, miből vagyok, hanem hogy miért akartad őket szétválasztani?
- A lány kérte. És ügye engem a munkámért fizetnek. - Láthatóan nem volt felzaklatva kuncsaftja elhalálozása végett.
- Lefogadom nem volt időd arra, hogy elmagyarázd neki mivel járhat ez. - Alamaise Lillia holttestéhez lépett és karjaiba vette.
- Az tény, hogy eléggé sürgettek. De mivel előre fizetett, így... - a nő vállat vont.
- A pokol ezer tüzén fogsz elégni galádságodért, boszorka! - morogta neki az amúgy békés természetű juppadevi és eltűnt a holttesttel együtt, a pénzt pedig kavicsokká változtatta.
A temetés elég szűk körben zajlott. Alamise megásta Yoerek és Lillia sírjának vermét és felajánlotta őket Ég Atyának és Föld Anyának, ahogy azt az ő vallása tartja. A halomra két zebedát ültetett, amire jellemző, hogy ha közel vannak egymáshoz akkor egymásba fonódva nőnek meg és érnek gyönyörű virágfává. Ez után nehéz szívvel bár, de a juppadevi tovább indult. Ekkor feltűnt mellette Malőr, a macskaszellem.
- Tudtad, hogy meg fognak halni. Néha csalódnom kell, mert úgy látom, te gonoszabb vagy nálamnál is.
- Beteljesedett rajtuk a Törvény, miszerint sárkány és lovasa a szerelemben egymáséi nem lehetnek. Csak reményt akartam adni Yoereknek. Ha ezzel indítok, saját magával végez. - Alamaise savanyúan ballagott egyenesen. Se kedve, se ereje nem volt Malőr gonoszságait hallgatni. A macskaszellem még utoljára visszatekintett a sírhalomra, és látta, amint a zebedapalántákon megannyi napsugár járta táncát. Olyanok voltak, akár a sárkány és lovasa.
Írta: Alamaise
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Csak hasonlóképpen tudok vélekezni, mint Isis, szép történet, részletes, és érdekes. Ami viszont nem annyira tetszett, az a vége (azon lett volna a hangsúly?). Elég egyszerűen vetettél véget a történetnek. Ha mondjuk máshogy halnak meg, vagy egyáltalán meg se halnak, csak nem maradhatnak együtt, kicsit jobb is lett volna. Ennek ellenére még mindig jó olvasni, és ropogós ^^